hivatkozás
2014. augusztus 12., kedd
Papír és képernyő között
Szingularitáshoz értünk. A világháló, és mindenhol jelenlévő digitális
eszközök hatására olyan esemény küszöbén állunk, ahol a technológiai fejlődés
és a társadalmi, illetve kulturális változások olyannyira felgyorsultak, és
olyan módon és sebességgel változtatják meg mindennapi környezetünket, hogy mi,
e szingularitás előtt élők képtelenek vagyunk ezeket felfogni vagy
megbízhatóan, megnyugtatóan előrejelezni. Ennek egyik eleme, hogy az
írás-olvasás természetét megváltoztató digitális paradigma, melyben egyszerre
és egy személyben van jelen az író és olvasó, a könyv testének, szerepének,
funkciójának újragondolását is szükségessé teszi. A médiakonvergencia hatására,
mely csak felgyorsítja a szingularitás érkezését, a tartalom távol kerül a
konkrét testtől, tértől és időtől, és bármikor megjeleníthető digitális
eszközökön. Elmondhatjuk, hogy napjainkban a médiakonvergencia következménye, hogy
valamennyi képernyőnkön, legyen az számítógép, tv, okostelefon vagy éppen
táblagép, ugyanazon tartalmat tudjuk elérni ugyanazon módon, ezzel
összeolvasztva az eddig párhuzamosan létező médiumok tulajdonságait. A szingularitás bekövetkezte
előtt még együtt él nyomtatott könyv és digitális szöveg. A többségében lineáris
olvasási stratégiát igénylő, papír alapú mű, és linkeket tartalmazó,
non-lineáris, digitális hipertext
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése