Facebook a tanteremben

A hagyományos tanulási modellek pajzsán az első lyukat az e-mail ütötte, mely a hallgatók részére a tanárok folyamatos elérhetőségét feltételezte.  A korábban néhány napos levél fordulta órákra változik. A Facebook megjelenésével a tanáraik, akik általában regisztrált felhasználói a közösségi oldalnak mindenkor elérhetővé váltak a hallgatók számára. Egyik kedvenc kérdésem a hallgatóim felé, hogy kezdeményeznének-e oktatójukkal csevegést a Facebookon éjfél után, akkor, ha látják, hogy az elérhető. Szinte mindenki azt válaszolta, hogy igen. És bekopognának-e hozzá, ha látják, hogy éjfél után is ég nála a villany? Természetesen nem, válaszolták. De nem azonos módon lépünk be a magánszférájába, ha online bekopogunk hozzá, mint a valódi térben, kérdezem ezután, elindítva ezzel egy izgalmas párbeszédet. Megint csak elmosódik a határ a magán és iskolai szféra között. Az új technológiák új kommunikációs formákat és tanulási környezetet hoznak létre.

Ahhoz, hogy fenntarthassuk a figyelmet és érdeklődést, oda kell vinni a tananyagot, ahol a tanulók vannak. Közösségi tanulási modell alakult ki. Az intézmények és tanszékek saját Facebook oldalt hoznak létre, és ezek segítségével kommunikálnak a hallgatókkal. Egye szemináriumokhoz és előadásokhoz csoportokat indítanak, ahol az aktuális tananyag mellett megosztják a témával kapcsolatos legújabb híreket. Így a hallgatók üzenőfalán a személyes hírek, az én üzenetei mellett egyszerre jelennek meg a tanulmányokkal, tanulással kapcsolatosak is. Jó ötlet tehát a világ 2. leglátogatottabb weboldalát tanulási környezetté tenni.

A szerkesztett és közösség által létrehozott tartalom szemben és együttállása

Arra, hogy az informatikát hatékonyan bevezessék a magyar oktatásba, már évtizedekkel ezelőtt történtek kísérletek, gyakran sikerrel. Mégis, mintha mindig elkülönült volna az a digitális írástudás, melyet a tanulók az órán sajátítottak el, és melyet a mindennapokban használtak. Amíg a szöveges fájlban történő HTML programozással például unalomba vagy őrületbe lehetett kergetni a tanulókat, addig ugyanazok örömmel szerkesztettek blogot. A gyakorlatban ugyanazt csinálták, mint a HTML programozás során, de a blogok automatizált varázslói megkímélték őket a programozás időigényes folyamatától, így a mondanivalójukra és a kapcsolatépítésre koncentrálhattak.

Számos szoftvert fejlesztettek ki kifejezetten oktatási célra. Az internetboom idején például a Sulinet programban ingyenes online felvételi előkészítő kurzusokat indítottunk, és kifejezetten ezzel a céllal hoztunk létre tartalmat heti frissítéssel. Ennél nagyobb szabású projekt volt a Mindentudás Egyeteme 2.0 mely jelentős multimédiás tartalommal megtámogatva mutatta be a tudomány számos területét a világhálón. A jelenben hasonló kezdeményezés a videotanar.hu oldal, mely az internetet használja az iskolai tudás megosztására, az iskolai tanulás támogatására.  Készítői szerint a kezdeményezés célja, hogy a magyar Nemzeti Alaptanterv általános iskolai felső tagozatos tananyagának egészét digitalizálja oktatóvideók formájában. A videók elkészítésébe önkéntesen jelentkező tanárokat von be, és ezzel közösségi tudássá teszi a legkiválóbb pedagógusok ismereteit, módszereit. Sokkal hatékonyabb és kevésbé költséges azonban a már meglévő szoftvereket és szolgáltatásokat használni a tanulásban, tanításban.

A közösségi média korában már nem csak oktatók, de maguk a hallgatók is létrehozhatnak tananyagokat, jegyzeteket, melyeket gyorsan átvesz az egyetemista közösség. Benedek András professzor szerint korunkban a vertikális tanulásból horizontális lesz. Ezen oktatási folyamat keretén belül a tartalom fogyasztóból tartartalom létrehozó válik. Ennek az elméleti környezetét a mai internetes szolgáltatások többségét jelentő közösségi média (Facebook, Twitter, YouTube, Wikipédia) biztosítja. A közösségi média a korábban szerkesztő központú rendszerrel szemben egy új tartalom előállítási módot biztosít. A hangsúly a közzétételről a megosztásra, a passzív jelenléttől a részvétel, hozzászólás, kommentelés felé tolódott. Közismert, hogy a szolgáltató blogok, wikik, közösségi oldalak esetében csupán keretet biztosít, és azt a felhasználók töltik meg tartalommal. Akkor is, ha a felhasználók többsége nem hoz létre tartalmat, nagyságrendekkel többen vállnak szerzővé, szereplővé, mint az újságok vagy a televízió korában. Ehhez nincs szükség jelentős tanult technikai ismeretekre. A közösségi média minimális kompetenciát és technikai hozzáértést vár el tőlünk, és a tartalomlétrehozásban egész nagy közösség vehet részt. Bárki számára lehetőség nyílt a médireprezentációra és az önreklámra a YouTube-on. Elmosódnak az én és ami, a tanár és a diák, az otthon, az iskola és a munkahely közti határok. 

Facebook az egyetemen?

Amíg magyar egyetemek többsége még azért küzd, hogy a hasonló jelenségek miatt kiszorítsa a Facebook, Twitter és YouTube használatot az előadótermek padsoraiból, addig az oktatók egy kisebb elkötelezett csoportja pont az ellenkezőért dolgozik. A koncepciójuk egyszerű. Véleményük szerint az egyetemisták körében rendkívül népszerű közösségi média alkalmas arra, hogy a digitális korszak tanulási hatékony környezetévé váljon.

A mindenhol jelenlévő digitális eszközök korában élünk, így természetes, hogy átalakul annak a módja is, amiből és ahogy tanulunk, de az is, hogy mi képes elterelni figyelmünket tanulás közben. Már nemcsak annak a módja változott meg, ahogy kommunikálunk és médiatartalmakat fogyasztunk, de az is, ahogy tanulunk. A számítástechnika és a digitális eszközök oly módon beépültek a hétköznapi folyamatainkba, hogy már észrevétlenek maradnak. Úgy használjuk őket, hogy nem tanúsítunk nekik jelentőséget, mivel egy automatizált folyamat részévé váltak. Az időt és időjárást mobiltelefonunkon nézzük meg, híreket a táblagépünkön, leveleket notebookon írunk és olvasunk, számlákat már mobileszközeink kamerája segítségével fizetünk be.

Jelentős változásunk tanúi lehetünk. Ma már az elsős diákok is egyszerre sajátítják el az írás-olvasás képességét a digitális ismeretekkel. Addig, amíg az előző iskolai keretek között történik, az utóbbi addig nálunk még sajnos az otthon falai közé szorul. Sajnos, mert már egyszerre kellene megtanulni használni a ceruzát és a táblagépet, a temperát és Photoshopot. A digitális kultúra értékteremtő használatának képessége a digitális írástudás, mely széles skálán mozgó digitális eszközök hatékony használatát jelenti. Az ebből kimaradók pedig már nagyon gyorsan hátrányt szenvednek. Ahogy a kora-újkorban a latin nyelv olvasásának és használatának nem ismerete a társadalom túlnyomó részétől elvette a lehetőséget, hogy esetleg feljebb kerüljenek a ranglétrán, a digitális kultúra ismeretének kizárhat minket az információs társadalomból és limitálhatja azt, hogy például milyet állást vagy pozíciót tölthetünk be. A jó hír az, hogy még az egyetemi képzés ideje alatt is behozható a hátrány.

Oktatóként és médiakutatóként éppen ezért azt kutatom, hogyan használhatók a mindennapi internetezési gyakorlat rutinja tanulásra. Hogyan tudjuk hatékonyan használni a Facebookot, Twittert, YouTube-ot tanulásra és az oktatókkal, illetve hallgatókkal történő kommunikációra?

A tudás megszerzésének módja is jelentős változásokon ment keresztül. Az oktatási intézményeke egyelőre nehezen tudnak felzárkózni az ismeretszerzés felgyorsult tempójához és széles regiszteréhez. A világháló mindennapi életbe való beépülésének következményeként radikálisan megváltozott az információszerzés, olvasás, valamint a tanulás mechanizmusa. Ennek következményeként a felsőoktatásban tanuló hallgatók részéről ma igény mutatkozik az ismeretek gyors megszerzésére. Az okok közé sorolhatjuk az olvasási szokások átalakulását, az igényt és kényszert, hogy a tudáshoz minél gyorsabban férjünk hozzá, és a pragmatikus szempontot, miszerint a hallgatók nagy része már nem nyomtatott, hanem online szakirodalmat használ, és nem könyvtárban, hanem a világhálón keres. Alapvető tapasztalat azonban, hogy a fizetős tudományos adatbázisok, amilyenek a JSTOR, Web of Science és EBSCO, nem engedik be a Google keresőmotorját.

rePrezentáció

Már elérhető a Kutatók Éjszakáján elhangzott előadás prezentációja is, most találtam!

http://www.nemzetikivalosag.hu/documents/17142/0/2.1+A+vil%C3%A1gh%C3%A1l%C3%B3%20rejtett+arcai.pdf/bd292713-17f3-4c92-80c6-291c6e42f082

Elérhető a 4. VLL konferencián tartandó előadásom absztraktja:

Images in the Network Age: Picturing Augmented Reality
Since the introduction of Virtual Reality and ubiquitous computing the use of
immersive Augmented Reality (AR) technologies has entered the scientific, educational,
media and cultural domains. Augmented reality (AR) is a live view of a physical, realworld
environment whose elements and details are augmented (or in some cases supplemented)
by computer-generated visual sensory input. The view of reality is modified
(or in some radical cased replaced) by images accessed through the network. The visible
result enhances or alters our perception of reality, as the augmentation is in real-time and
in semantic context with environmental elements.
The present paper aims at introducing AR as a phenomenon where the real-world
scenery is mixed with layers of virtual images. This talk investigates the significance of
user-generated content and raises the question: how much will the view of the future be
based both on augmented scenery generated by images uploaded to the network and the
user-computer interaction.

http://www.hunfi.hu/nyiri/VL_4/

Wikipédia az egyetemen?

Megjelent az újvidéki Magyar Szóban a Wikipédiával foglalkozó cikkem

Wikipédiára nem hivatkozunk! – hangzik el gyakran az egyetemi kurzusokon. Függetlenül sok egyetemi oktató ellenérzésétől, a Pew kutatóintézet felmérése szerint 2012-ben az egyetemisták nagy része már napi szinten használja a Wikipédiát ismeretszerzése. Joggal merül tehát fel a kérdés, hogy ez a fajta információszerzési mód vajon milyen előnyökkel, hátrányokkal, kockázatokkal jár?

Mivel a Wikipédia tartalmának mintegy 7%-a folyamatos vandalizmusnak van kitéve, mely szándékos törlést, az adatok meghamisítását és reklámok beépítését jelenti, ésszerűnek tűnik bizonyos oldalakat és fogalmakat védetté alakítani. A védelemnek több fajtája létezik. Bizonyos oldalakat csak tapasztalt, a szerkesztésben már bizonyított felhasználók módosíthatnak. A kevésbé védett oldalakon végrehajtott módosítások nem jelennek meg rögtön, hanem tapasztalt felhasználók jóváhagyására várnak.

Annak ellenére, hogy a közösség hozza létra a tartalmát, a Wikipédia szerkesztői között is létezik hierarchia, azonban felhasználók előléptetésének módja merőben különbözik a kiadói környezetben érvényestől. Az enciklopédia használatához nem szükséges bejelentkezni, sőt a nem védett oldalak is bejelentkezés nélkül szerkeszthetők. A rendszer ilyenkor csak az IP címet regisztrálja, ami az állandó IP címek esetében a felhasználót is azonosítja, míg a dinamikus IP címek esetében csupán a felhasználó földrajzi régióját határolja be.

Akik komolyabb szerkesztéseket szeretnének eszközölni, azoknak regisztrálniuk kell a Wikipédián. „Meglett” felhasználókká automatikusan azok válhatnak, akik legalább 4 napja regisztráltak és 10 szócikket szerkesztettek. Ez még csak egy mennyiségi szűrő, az általuk szerkesztett tartalmat ugyanis nem ellenőrzik. A magasabb szerkesztői szinteket kérésre lehet elérni. Az ellenőr vagy Reviewer szerepe például a még függőben lévő szerkesztések jóváhagyása, ha valaki azonban hivatalnak vagy „Bureaucrat” szeretne lenni, és ezzel adminisztrátorok kinevezési jogával is bírni, akkor a kérést már a hivatalnokok közössége vizsgálja meg. Az adminisztrátorok jogosultak törölni, védetté nyilvánítani vagy éppen blokkolni oldalakat. Annak bizonyságául, hogy a Wikipédia egy sajátos intézménnyé vált, mi sem szolgál jobban, mint hogy létrejött az ombudsman funkció is. Az ezt a szerepet betöltő felhasználók személyiségi jogaival kapcsolatos kérdésekkel foglalkoznak. A szerkesztői szintek listája folyamatosan bővül és elérhető a (http://en.wikipedia.org/wiki/Wikipedia:User_access_levels) oldalon.

A védett oldalak közé tartoznak a történelmi személyiségről és vitatott jelenségekről szóló cikkek. Az óriási listán néhány, csak szűk érdeklődési körbe tartozó cikk mellett szerepel Abraham Lincoln, Martin Luther King, valamint az arab tavaszhoz kapcsolódó aktuális esemény, az egyiptomi polgárháború is. Számos esetben a felhasználók üzeneteket hagynak cikkeknél, jelezve, hogy azokon milyen változtatásokat kellene végrehajtani, ezek alapvetően módszertani kérdések, a pontos forrásmegjelölésre, egy semlegesebb leírásra, vagy ténybeli kétségekre vonatkoznak. Épp Tolkien Középföldével foglalkozó szócikknél jelenik meg a megjegyzés, miszerint „Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása pontos. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Ez a szócikk szaklektorálásra, tartalmi javításokra szorul. A felmerült kifogásokat a szócikk vitalapja részletezi.”

Nem kétséges, hogy a Wikipédia legfontosabb tulajdonságai a gyors információközlés és a már meglévő adatok, szócikkek összelinkelhetősége. Míg egy nyomtatott kiadvány esetében több évbe telik, amíg a legújabb, a tudományos közösség által már elfogadott eredmények megjelennek, ugyanez a Wikipédián néhány óra alatt lehetséges. Élénk vita és oldalszerkesztési láz tört ki például a 2006-ban a Plútó kapcsán (http://en.wikipedia.org/wiki/Pluto), amikor a bolygót átminősítették törpebolygóvá. A legmeglepőbb azonban talán épp azt volt, hogy az oldal szerkesztésében és a vitában épp a Nemzetközi Csillagászati Unió tagjai vettek részt, akik aznap szavazták meg a döntést. A Wikipédia így komoly tudományos, egyetemi viták helyszínévé vált.

Az egyetemi oktatásban részt vevő hallgatók már képzésük első félévében megtanulják, hogy milyen fontos és elengedhetetlen a tudományos források használata. Lehetetlen egyes kurzusokat úgy abszolválni, hogy egyéni kutatásukhoz ne használnának szakirodalmat. A Wikipédia szócikkei folyamatosan bővülnek szakirodalmi hivatkozásokkal, így, ha az online enciklopédiára nem is, de az ott szereplő hivatkozásokra már tudományos munkákat is építhetünk, feltéve, ha azokat el is tudjuk érni.

Mivel a Wikipédián megjelent a szócikkek rangsorolása is, így az olvasók ma már találkozhatnak kiemelt szócikkekkel is. Ezek közös jellemzője, hogy formailag szépen és átfogóan vannak megírva; tartalmuk pontos, megbízhatóak és amennyire csak lehet, állandóak; szemléletük és hangvételük semleges.

Ma már nem csupán a Wikipédia jelenik meg az egyetemen, de az egyetem is megjelenik a Wikipédián. Mind több kurzuson szerkesztenek a hallgatók szócikkeket, hogy ily módon járuljanak hozzá a tudás online terjedéséhez, és „adjanak vissza valamit” az internetes közösségnek. A szócikkek szerkesztése mellet a hallgatóimmal minden félévben elvégzünk egy kísérletet, szigorúan tudományos alapon, hogy a hallgatók ellenőrizhessék a Wikipédia szerkesztési mechanizmusának működését. Átírjuk Petőfi Sándor születési dátumát, illetve fiktív adalékokat fűzünk egy kistelepülés történetéhez. Az előbbi hibát jellemzően pár perc után kijavítják, míg az utóbbit csak hetek után veszik észre.

Elkezdtük a felmérést az online publikációs paradigmával a KJF hallgatók körében. Nagy munka lesz az adatok feldolgozása, még gondolkozunk a publikáción.

Megérkeztem az IPM novemberi számában megjelenő Külonutas hálózatok korrektúrája.
A lead röviden:

A mai világhálóval, Word Wide Web-bel párhuzamosan az 1990-es években még több globális hálózat létezett, és versengett az elsőbbségért az interneten, mely önmagában a fizikai eszközök összessége volt. Utólag azonban már csak a győztesre emlékszünk. De vajon mi jelenthette a gyakran hajszálnyi különbséget a siker és kudarc, a fennmaradás és eltűnés között a hálózatok világában?

A mai Online publikációs paradigma órán a Digitális pedagógia 2.0 kötetet vizsgáltuk meg.
A kötet elektronikus formában megrendelhető innen:

http://www.interkonyv.hu/konyvek/?isbn=978-963-2798-07-3

Az online publikációs paradigmával és tanulási környezettel kapcsolatos szemináriumot nagyon sikeresnek tartom. A hallgatók rendkívül aktívak, sikerült felmérni az online tanulási szokásaikat, rendszeresen tartjuk a kapcsolatot a Facebookon is.

Véget és a kutatók éjszakája, a Világháló rejtett arcairól tartottam előadást, a közönség nagyon lelkes volt, és éjfél körül még részt vett a vetélkedőn is. Kiváló volt a szervezés!

Megjelent az új online gazdasági paradigmáról szóló cikkünk a Civil Szemlében. Íme az absztrakt:

A crowdsoursing olyan jelenség – közösségi média eszköz – mellyel bizonyos szervezetek a tevékenységük egy konkrét elemét „kihelyezik” a közösség felé. A hagyományos kiszervezéssel szemben, a crowsoursing célja a nyitottabb, több szempontot integráló vélemények megismerése. A szervezetekhez hasonlónak ma már a civil közösségek is sikeresen élnek a crowdsoursing-gal is.

A civil crowdsoursingról elmondható, hogy az online szerveződő közösségek céljait képes hatékonyan támogatni. A közösség által legnagyobb arányban támogatott projektek megvalósításához a szükséges anyagi forrásokat szintén egy közösségi média eszközzel, a crowdfunding-gal biztosítják. Magyarországon több társadalmi ügyben is lezajlottak már sikeres crowdsoursing projektek, a jelenség elméleti alapjainak és kommunikációs modelljének elemzése mellett cikkünk ezen jó gyakorlatok bemutatására is vállalkozik.

A crowdsoursing Magyarországon több típusa ismert. Az első típusba tartoznak azok a folyamatok, melyek során a civil közösségek egymással versengenek, hogy az ő ötletük kapjon támogatást. Ez származhat a pályázatot kiíró szervezet forrásainak bevonásából, vagy a közösség anyagi támogatásából crowdfunding segítségével. A crowdsoursing másik típusa, amikor egy adott cél adott, és annak érdekében a civilek egymás ötleteit kiegészítve, azokra építve valósítják meg a projektet.

A creativeselector.hu a civil crowdsoursing egyik gyűjtőoldala és aggregátora, mely egyszer crowdfounding tevékenységet is támogat. A civilek által nyilvánossá tett ötletek felkerülnek az oldalra, és a közösség tagjai az általunk megfelelőnek tartott összeggel támogathatják ezeket. Így a megfelelő forrás egyéni támogatásból áll össze. A céljuk elérésének érdekében az ötletgazdák a közösségi oldalakon kampányolnak a projektjük mellett, ami az ötlet köré szerveződő közösséget hoz létre, mely adott esett a kontroll szerepét is képes betölteni. 

Megjelent az Én nyilvánosságáról szóló cikkem

A facebookos kommunikációról való beszéd során, ha a jelenséget az üzenetek feladójának szempontjából nézzük, minden különösebb tudományos vizsgálat nélkül azonnal feltűnik, hogy az „én” és annak személyes üzenetei felül vannak reprezentálva a hivatásos kommunikátorok, médiavállalkozások és közösségek üzeneteivel szemben. Számtalan profán példa hozható fel annak bizonyítására, hogy a magánszféra határai kitolódnak, és a korábban magánjellegű üzenetekben megfogalmazott tartalom a teljes internetes közösség számára is láthatóvá válik a világhálón. Jellemzően ilyenek az én örömét és bánatát, érzelmeit hirdető üzenetek a hírfolyamban („Az élet szép!” vagy éppen az „Elegem van!”), vagy a napló-jellegű beszámolók („Végre megvettem a telefont, amire vágytam”, vagy „Diplomás lettem!”) Az én üzenetei így egy felületen jelennek meg a Facebookon a vállalatok vagy közösségek üzeneteivel, ami a hagyományos médiában (nyomtatott és elektronikus sajtó) a médiumok szerkesztő központú természeténél fogva eddig eleve elképzelhetetlen volt.
Viszonylag kevés szó esett eddig arról, hogy a Facebook mint közösségi média csatorna a 2013-ban már több mint 1 milliárd felhasználójával a világ legnagyobb egységes kommunikációs hálózatává lépett elő. A Facebook profillal rendelkezők száma mind inkább közelít az internetet használók számához. Bár ezen hálózat nyelve nem egységes, annak ellenére, hogy az angol nyelv dominanciája kétségtelenül jellemző rá, egységes a kommunikáció módja és média felülete, mely segítségével a felhasználók megoszthatják üzeneteiket a közösséggel. Ez történhet üzenet-chat formájában, vagy az üzenőfalon történő posztolással. Cikkemben az utóbbi kommunikációs jelenséget vizsgálom, és arra kívánok rámutatni, hogy a facebookos kommunikációra alapvetően az én nyilvánossága jellemző. Ezzel a média történetében egyedülálló lehetősége nyílik a mindennapi felhasználónak az önreprezentációra, és bár egyes, alapvetően gazdasági és politikai hírek közlésére szakosodott tévécsatornák véleményformáló ereje továbbra is meghaladja a Facebookét, az utóbbi erejének növekedésére jellemző, hogy már a New York-i Tőzsde Facebook oldalán megjelent adatok is hivatalos közlésnek számítanak.

Nyilvánosság a világháló korában
Ahhoz, hogy vállalkozhassunk az „én nyilvánosságának” leírására, először meg kell vizsgálnunk a nyilvánosság fogalmát, és azt, hogy az milyen átalakuláson ment az keresztül a világháló, az első valódi írható-olvasható médium 1990-es megjelenésével. A nyilvánosság fogalmáról való beszéd ma is gyakran alapoz Jürgen Habermas elméletére, mely magyarul is olvasható (Habermas, 1999). Habermas nyilvánosság fogalmának meghatározásában rendkívül fontos fogalmak a közönség (az üzenetet befogadó tömeg vagy közösség), a publicitás (a láthatóság és annak mértéke), illetve a publikálás (az üzenetek megjelenítésének médiuma). A nyilvánosság fogalma a 20. század végéig döntő mértékben a nyomtatott és elektronikus sajtó médiumával függött össze, és a globális tömegkommunikáció környezetében mindinkább háttérbe húzódott a beszélgetés, a közös cselekvés, a kommunikáció mediatizált térben valósult meg. Habermas rámutat, hogy a 19. század közepe óta a polgári nyilvánosság keretei lazulnak, a nyilvánosság mind nagyobb teret kap, mind szerteágazóbbá válik, míg ereje csökken.
Láthatjuk, hogy a magán- és közszféra különválása után most a Facebookon a köz üzenetei egyazon kontextusban jelennek meg az én üzeneteivel. A Habermas által használt reprezentatív nyilvánosság keretében a középkorban a hatalom birtokosai nyilvánosan, saját személyükön keresztül képviselte a hatalmat. Ebben a korszakban a köz- és a magánszféra között nem húzató valódi határvonal. Az ezt felváltó polgári nyilvánosság korszakában a nyilvánosság intézményei az uralkodói, nemesi udvarokból áthelyeződnek a polgári szalonokba és kávéházakba, és mind többen fértek hozzá olyan információkhoz, melyek a közügyekben való eligazodást szolgálták. A modern polgári nyilvánosság megjelenése a köz és magánszféra szétválasztásával a 17. században kezdődött, és a közösség tagjainak számára lehetővé válik az információhoz való szabad hozzáférés. Ettől kezdve korszakban a nyilvánosság leghangsúlyosabb csatornájává a tömegmédia: nyomtatott sajtó, rádió és televízió válik. E tömegkommunikációs eszközök közös tulajdonsága, hogy tartalmuk szerkesztett, és kiadó környezetben jön létre. Ebben a környezetben a kapuőrök (szerkesztők, tartalomkészítők) határozzák meg, milyen üzeneteket közvetítsen a média. Bajomi-Lázár Péter Maxwell McCombs és Donald Shawt idézi: „A hírek kiválasztásával és bemutatásával a szerkesztők, az újságírók, a műsorszolgáltatók fontos szerepet játszanak a politikai valóság formálásában. Az olvasók nemcsak a szóban forgó kérdésről értesülnek, hanem arról is, milyen fontosságot tulajdonítsanak neki. […] Amikor a média beszámol arról, amit a kampányban versengő jelöltek mondanak, azt is meghatározza, mik lesznek a fontos kérdések – vagyis a média határozza meg a kampány »napirendjét«. […] A hírekben, a különféle rovatokban és a vezércikkekben felbukkanó vállalások, ígéretek és retorikai elemek hordozzák azoknak az információknak a javát, amelyek alapján a választók döntenek” (Bajomi-Lázár, 2006).
A 2000-es évek közepén elterjedt web 2.0, a közösségi tartalomlétrehozás, mindenki által írható világháló környezetében a korábban uralkodó, szerkesztő és hivatásos tartalomlétrehozó rendszerrel szemben új típusú tartalom előállítási – publikációs pozíció jelent meg. A felhasználói attitűd megváltozott, és a passzív befogadóból a mindennapi felhasználók a közösségi médiában, és különösen a Facebookon üzenetek feladójává váltak. A web írásvédettségének megszűnésével, nyílttá vált a megszólaló pozíciója. (Szűts, 2012) Ebből a pozícióból azonban óhatatlanul is adódik, hogy az „én” jut szóhoz az online publikációs környezetben, és mind nagyobb szerepet kap a média egészében is az online csatornák térhódítása következtében. Ez az „én” pedig, mivel a Facebook már beépült a mindennapi médiafogyasztási és kommunikációs rutinjába, a saját személyes üzeneteit fogja közvetíteni a közösség felé, mely, mint az látni fogjuk, nem mindig rendelkezi az üzenetek megfejtéséhez szükséges kódokkal.
Médiaelméleti megközelítésben elmondhatjuk, hogy a világháló, és a Facebook még hatványozottabban megvalósítja a many-to-many kommunikáció ideáját. Az információs kor lényegét a hálózatba kötött számítógép – a világháló – jelenti, és ezzel jelenik meg az első valódi many-to-many (tömeg a tömeghez) kommunikációs média. Ehhez fogható esemény csak a nyomdagép megjelenése volt, mely az első valódi one-to-many (egyén a tömeghez) kommunikációs média volt, és ezen a téren a hálózatba kötött számítógép meg-jelenéséig drasztikus változás nem történt (Szűts, 2013).

Az „én nyilvánossága”
Az „én nyilvánossága” a Facebookon alapvetően az üzenőfalon posztolt üzenetekben, képekben, illetve a mások által készített tartalmak megosztásában nyilvánul meg. Közülük az üzenőfalon posztolt szöveges üzenetek képesek a legadekvátabb módon megjeleníteni a felhasználók online „énjét”.
Azzal, hogy a Facebook médiuma lehetőséget biztosít valamennyi felhasználó számára, hogy az üzenőfalán „állapotfrissítéseket”, vagyis üzeneteket helyezzen el, lehetővé teszi, hogy ezeket a felhasználók ismerősi és feliratkozói lássák[1]. Amennyiben a felhasználó személye vagy állapotfrissítése népszerű, akkor azt a többi felhasználó megosztja, így a szöveges üzenetet látók száma exponenciálisan növekedhet. Esetünkben a mindennapi felhasználók üzeneteit vizsgáljuk, mivel a nagy követői számmal rendelkező felhasználók posztjai publicitásukat alapvető az üzenetet feladó személyének köszönhetik, ami egy ismert személyiség esetében képes torzítani, addicionális jelentést adni az üzenetnek.
Az „én” üzeneteit tartalmuk szerint klasszifikálhatjuk. Ennek egy lehetséges módját mutatom most be. Cikkemben, amennyiben releváns, reflektálok a bejegyzés típusok hírértéke is. A hírértéket befolyásoló tényezőket a szakma konszenzus alapján a következőkben határozza meg:
az esemény, történés, cselekvés aktualitása
a hírben szereplők ismertsége, pozíciója, befolyása
a földrajzi, kulturális, társadalmi érintettség
az esemény, történés, cselekvés egyedisége, szokatlansága
a tematikai keretbe illeszthetőség, a befogadó ismeri-e az előzményeket
az információ érdekessége
a) A drámai vagy figyelemfelkeltő üzenet, melyet a felhasználók különböző formában fogalmaznak meg „Nem bírom tovább!”; „Elegem van!”; „Hagyjon mindenki békén!”. Ezen üzenetek nem minden esetben írják le hitelesen a felhasználó lelkiállapotát, azonban mindenképpen a figyelemfelkeltést szolgálják, és jelentős, személyes jellegű párbeszédet, vitát produkálni a közösség teljes nyilvánossága előtt. Az ilyen jellegű üzenetek a beavatatlan ismerősök részéről a „Mi történt?” kérdést kódolják be a hozzászólások tartalmába, míg a beavatottak a személyes jellegű részletekre kérdeznek rá. Az üzenet hírértékét éppen az növeli, hogy a közösség kíváncsi lesz az előzményekre is.
b) A passzív-agresszív üzenet, mely megjelenhet például a „Az a szemét a hibás mindenért!” formában. Ez az üzenet hírértéke rendkívül kicsi, hírnek is alig tekinthető, mivel nem válaszol a ki és miért kérdésekre, ezek megválaszolása pedig a személyes jellegű részletek közlését jelenti (majd) a közösség előtt. Az ilyen jellegű üzenetek a feladót az áldozat szerepébe helyezik, akkor azonban, ha a megszólított is bekapcsolódik a vitába, flame-war bontakozik ki a közösség előtt. Az üzenetbe kódolt negatív megszólalás szokatlansága növeli a hírértékét.
c) A napló vagy beszámoló üzenet a felhasználó jelenlegi tevékenységét írja le: „Könyvtárba mentem.”; „Vége a mozinak.”; „Boltban voltam, és rengeteg dolgot vettem, alig bírtam el.” Az ilyen típusú üzenetekre általában kis számú visszajelzés érkezik, a közösség passzívan fogadja őket, mivel hírértékük kicsi, nem tudósítanak különös, a felhasználók figyelmét felkeltő eseményről, ami más jellegű posztok esetében gyakori.
d) A munkával, tanulással, elfoglaltsággal kapcsolatos üzenet általában negatív jellegű tartalmat közöl, például „Egy újabb idegesítő ügyfél. Ha nem jön el gyorsan a péntek, megőrülök!”. Az üzenet feladója ilyen esetben gyakran nem vesz tudomást arról, hogy a munkatársai is olvassák a bejegyzéseit, ennek oka az lehet, hogy mindennapi rutinjának része az internethasználat. Mind több felhasználó esetében Facebook jelenti munkája során az egyetlen kommunikációs csatornát a környezetével, és úgy érzi, megkönnyebbülést jelent számára, ha a nyilvánossággal osztja meg negatív érzelmeit, mivel a virtuális közösséget nem valódi felhasználók csoportjának tekinti, és panaszait így „pusztába kiáltott” szónak szánja, nem jelölve meg konkrétan az üzenet befogadóját. Az üzenet hírértéke az érintettségben nyilvánul meg.
e) A felhasználó elképesztő sikereiről, örömeiről szóló expresszív üzenet: „Elképesztő, csak én lettem kitűnő az osztályban!”; „Most jöttem vissza a Bahamákról, tegnap ilyenkor még a tenger hangjaira aludtam el, már holnap visszamennék!”. Az ilyen jellegű üzenetek kevés kommentet generálnak, mivel kevesen képesek azonosulni velük, mégis jelentős hírértékkel bírnak, mivel a feladójuk valami nem mindennapi, rendkívüli eseményről tudósít röviden.
f) A beavatottak számára szóló üzenet, melyet azok értenek meg, akik ismerik az előzményeket, alapvetően néhány felhasználó. Ilyen például a „Dettó!”. Az üzenet kódolása és rövidsége eleve leszűkíti egyrészt a válaszadók számát, másrészt a hosszát. Az üzenet hírértékét a meghökkentő, kevesek által dekódolható tartalma növeli.
g) A lírai üzenet általában közismert irodalmi referenciát tartalmaz, melyeket az üzenet feladója a közösségnek megfogadandó közhelynek szán: „Senkinek sem kötelessége, hogy nagy ember legyen, már az is nagyon szép, ha valaki ember tud lenni.” (Albert Camus). Válaszként lírai jellegű hozzászólások érkeznek általában. Az üzenet hírértékét a kulturális közelség, érintettség növeli.
Újfajta nyilvánosság
Az én nyilvánossága már újfajta paradigma mentén rendeződik. Üzenetei nem tartalmaznak olyan információkat, melyek alkalmassá teszik a befogadókat, hogy hatékonyabb képet alkossanak a közügyekről. Új nyilvánosság formálódik a Facebookon, egy olyan, mely a sok „én” üzeneteiből épül, és ilyen módon tematizálja a beszédet. Ha ennek a tematizáltságnak a mértéke elér egy olyan szintet, hogy dominánssá válik, és a közösségi médiában eltöltött idő a nyomtatott és elektronikus sajtó fogyasztásával és a mindennapi párbeszédekkel eltöltött idő mértékét is meghaladja, elérhetjük a modern polgári nyilvánosság végét. Attól függetlenül, hogy a virtuális én azonos valódi énnel.

Irodalom
Bajomi-Lázár Péter, Manipulál-e a média, Médiakutató, 2006/nyár, 77-95.
Habermas, Jürgen, A társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása, Bp., Osiris Kiadó, 1999.
Szűts Zoltán, A web 2.0 kommunikációelméleti kérdései, Jel-Kép, 2012/1-4, http://communicatio.hu/jelkep/2012/1_4/szuts_zoltan.htm, utolsó letöltés: 2013. szeptember 3.
Szűts Zoltán, A világháló metaforái, Bp., Osiris Kiadó, 2013.

Találtam egy idézetet, mellyel az Én nyilvánosságáról szóló cikkemet kezdeném. A felkérést az e-nyelvmagazintól kaptam. Alapvető észrevételem, hogy a hagyományos kiadói környezettel szemben a Facebookon az én üzenetei dominálnak.

Én én vagyok magamnak,
s neked én te vagyok,
s te én vagy magadnak,
két külön hatalom.
S ketten mi vagyunk.
De csak ha vállalom.
(Radnóti Miklós: Kis nyelvtan)

Újabb tudományos blog

Az online médiával és publikációs paradigmával kapcsolatban sok segítséget nyújt Dragon Zoltán blogja, érdemes követni:

http://www.dragonweb.hu/

Új szemeszter, új tárgy

Készülök az új félévre a KJF kommunikáció- és médiatudományi tanszékén. Ebben a szemeszterben egy speciális kollokviumot fogok tartani, melynek témája az online publikációs környezet és a tanulás kapcsolata. A főiskola valamennyi hallgatója felveheti majd, a munka műhely jellegű lesz, a hallgatók informatikai ismereteit felmérve szeretnék kidolgozni egy tervet, hogyan használhatjuk effektív módon a közösségi média eszközeit az oktatásban.

A világháló metaforái

Az online médiával kapcsolatos kötetem, A világháló metaforái mind több online könyvesboltban kapható, és megjelent már néhány recenzió is róla. Jó lenne, ha az online publikációs paradigmának megfelelően hamarosan e-könyv is lenne belőle.

http://www.osiriskiado.hu/hu/konyv.html?k=605

A könyvtárban

A félév kutatással kezdődött. Óriási felfedezés volt, hogy a Szabó Ervin központi könyvtárban az e-folyóirat teremben milyen sok tudományos folyóirat érhető el. A Jstor és a WOS teljes adatbázisa elérhető, és a cikkek része teljes terjedelemben olvasható. Az elérés IP címhez kötött, így otthon nem lehet kutatni őket. Könnyebbséget jelentene, ha az erre kihelyezett gépeken szabad internet elérés lenne, mert össze lehetne kötni az adatbázisok böngészését a kollégákkal történő elektronikus levelezéssel is. Biztonsági okokból ez nem lehetséges, de az is óriási, hogy a cikkeket le lehet tölteni és pen drive-ra menteni.